Romos Zsolt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense, továbbá a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.
1993-ban Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett kitüntetéses fuvolaművészművész-tanári diplomát. 2018-ban ugyanitt DLA doktori fokozatát summa cum laude minősítéssel védte meg.
1991-től tanít, tanári pályafutása során az alapképzéstől kezdve a középfokon át a felsőfokig a fuvolaoktatás minden szintjén jártasságra tett szert. Hazai és nemzetközi versenyek zsűrijének rendszeres meghívott vendége, gyakran tart kurzusokat, bemutató tanításokat, akkreditált pedagógus továbbképzéseket és szakmai előadásokat itthon és külföldön egyaránt.
1992-től 1998-ig a Matáv Szimfonikus Zenekar tagja volt (Concerto Budapest jogelődje). Közben 1993-tól 1995-ig állandó kisegítőként dolgozott a Budapesti Fesztiválzenekarban. Mint zenekari muzsikus vendégszerepelt Európa szinte valamennyi országában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában.
A magyar kortárszene elkötelezett híveként számos kortárs zenei kompozíció bemutatója és hanglemezfelvétele fűződik nevéhez.