Mesterkurzusok

Mesterkurzusok világhírű mestertanárokkal

Mesterkurzusok, 2024


Az egyéni mesterkurzusok mellett kamarazenei és zenekari munka biztosítja a szakmai fejlődést. Az Akadémia helyszíne Debrecen kiemelt turisztikai területén, a Nagyerdő szomszédságában, az Egyetemváros területén található. A tábor végén oklevelet adunk a kurzusok teljesítéséről és a szerzett kreditekről.
A hangszeres és ének mesterkurzusok mellett a Nyári Akadémia két kiegészítő mesterkurzust hirdet A mozdulat zeneisége (Dezső Virág) és Gyakorlásmódszertan – A zenei figyelem teljes tréningje (Stachó László) címmel. A kiegészítő kurzusokra a jelentkezési lapon előzetesen kell jelentkezni. Az egyéni mesterkurzusok díja nem tartalmazza a kiegészítő kurzusokat.

Résztvevők száma

A kurzusok létszáma minimum 5, maximum 10 fő.
10 fő feletti jelentkezést kizárólag a kurzust tartó tanár engedélyével áll módunkban elfogadni.

JELENTKEZZ MOST
MESTERKURZUSOKRA ÉS A VILÁGZENEKARBA!

Korhatár: 16 éves kortól.
Jelentkezhetnek fiatal zeneművészek, zeneművészeti egyetemek, karok és intézetek hallgatói, szakközépiskolák növendékei.
Jelentkezési határidő: 2024. május 31.
Értesítés a jelentkezés elfogadásáról: 2024. június 15.

JELENTKEZÉSI LAP

Korcsolán Orsolya (Ausztria)

HEGEDŰ | 2024. Július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024

A kurzus betelt, aktív jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni.

Ismertető

Korcsolán Orsolya hegedűművész az Anna Rothschild Ensemble Wien koncertmestere, szólistaként lemezfelvételeit a közelmúltban a Deutsche Grammophon, a Világ egyik legrangosabb komolyzenei kiadója, valamint a Naxos America és a London Filharmonikus Zenekar jelentette meg. A Scene magazin szerint hegedűjátéka „szívszorítóan gyönyörű”, a Pizzicato szerint őt hallgatni „hihetetlen élmény”, a Creschendo Magazine kritikusai „érzelemmel teli” előadásmódját méltatják.

Kamarazenészkét partnerei között találjuk a Grammy-díjra jelölt David Krakauer klarinétművészt, az ugyancsak Grammy jelölt és Echo-díj nyertes Avi Avital mandolinművészt. Fellép olyan világhírű karmesterek koncertmestereként mint Zubin Mehta, Michael Tilson Thomas és Christoph Eschenbach.

12 éves korától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Perényi Eszter és Kapás Géza növendéke Budapesten, ahol kitüntetéssel vehette át diplomáját. Tanulmányait New Yorkban folytatta, ahol a ‘Juilliard School’-on, Dorothy DeLay és Itzhak Perlman osztályában szerezte meg második mesterdiplomáját. New Yorkban a Dorothy DeLay és a Cornelius Vander Starr díjak nyertese.
A Bécsben élő művész hangversenyei és nemzetközi mesterkurzusai mellett a császárváros szívében működő "Musikschule in Wien im Palais Palffy" megálmodója és igazgatója, valamint számos európai fesztivál nagykövete és rezidens művésze. Info: saját honlap

Oláh Vilmos

HEGEDŰ | 2024. július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024

A kurzus betelt, aktív jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni.

Ismertető

Szólistaként öt földrészen játszott. A számos fesztivál és zenei főváros mellett olyan különleges helyeken képviselte a magyar kultúrát, mint Kuba, Vietnám, Katar, Thaiföld, Libanon, Kína és Tajvan. Vendégprofesszorként kurzusokat vezetett Peking, Tajpej, Havanna, Saigon, Hanoi, Bangkok, Delhi, Kalkutta és Montana zenei intézményeiben.

Koncertmesterként 1990-től kezdve tevékenykedik. Vezette a Magyar Állami Operaház, a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar együtteseit. Ezen kívül a Budapesti Vonósokat, a Magyar Állami Operaház Failoni Kamarazenekarát és a Camerata Transsylvanicát is. 2005-ben csatlakozott a Liszt-díjas Auer Vonósnégyeshez. Számtalan hazai és külföldi koncert mellett lemezre vették Lajtha László 10 kvartettjét és zongora-kamarazenéjét is. 2010 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Siam Filharmonikus Zenekart első koncertmesterként irányítja.

Professzorai és mentorai: Yehudi Menuhin, Isaac Stern, Ruggiero Ricci, Zsigmondy Dénes, Fenyves Loránd, Varga Tibor, Dénes László, Vásáry Tamás, Eötvös Péter, José Cura, Yuri Simonov, Riccardo Frizza, Kovács János, Fischer Ádám, Kovács Dénes

Díjak:

Koncz János Hegedűverseny 1986, 1. díj

Koncz János Hegedűverseny 1989, 1. díj

Mozarteum Summer Academy Salzburg 1991, 1. díj

Koncz János Hegedűverseny 1992, 1. díj

Pacem in Terris International Music Competition Bayreuth 1992, 1. díj

Grand Luc Adolph Violin Competition Luxemburg 1995, 1. díj

Weiner Leó Kamarazene Verseny Budapest 2000, 1. díj (Vonóstrió)

Weiner Leó Kamarazene Verseny Budapest 2000, 1. díj (Szonáta)

 

Oktatói tevékenység

1999-2001 Mahidol Egyetem (Thaiföld) hegedűprofesszora

2002-2004 Dénes Nemzetközi Zeneakadémia (Bangkok), művészeti vezetője

2007- mesterkurzusok vendégprofesszoraként: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem Zene Tanszék, Budapesti Bartók Konzervatórium, Békéscsabai és Debreceni Konzervatórium, Saigoni, Hanoi és Szöuli Egyetem, Pekingi Központi Konzervatórium, Sanghaj, Tokió, Bangkok, Taipei, Kolkata, Mumbai, New York, San Francisco, Los Angeles, Havanna, Buenos Aires.

2019-ben a JASTA-nak (Japán Vonós tanárok Szövetsége), az ADMA (Association de Musique Asie) és a TMEA (Thaiföldi Zeneoktatók Szövetsége) is tiszteletbeli tagjává választotta.

2021-ben kurátorként létrehozta a Mesterhegedűt a Ringnek Alapítványt Fischer Ádámmal, Vásáry Tamással, Jose Curaval a fiatal tehetséges zenészek támogatására.

 

Díjak, elismerések:

Lajtha-díj, 2010

Dohnányi-díj, 2013

Liszt Ferenc-díj, 2018

Emmy-díj, 2018

Máltai lovag, 2020

Thomastik-Infeld Artist 2022

Zs. Szabó Mária

HEGEDŰ | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Hegedűművész diplomáját Kovács Dénes növendékeként szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Tanulmányait neves professzorok irányításával végezte. Részt vett Végh Sándor mesterkurzusain, valamint a LaSalle Vonósnégyes németországi kamarazene kurzusán. Különböző együttesek vezetője volt, mint pl. a Budapesti Vonósok, Danubius Vonósnégyes. 1985 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és 1998 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hegedűtanára is. Szólistaként és kamaramuzsikusként fellépett Európa szinte valamennyi országában.

Ludmány Dénes

MÉLYHEGEDŰ | 2024. Július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Ludmány Dénes a Liszt Ferenc Zeneakadémián Nagy Sándor, majd a Salzburgi Mozarteumban Thomas Riebl és Veronika Hagen növendéke volt. Volt a Müncheni Filharmonikus Zenekar ösztöndíjasa, a Camerata Salzburg brácsása, ahol olyan nevekkel dolgozott együtt mint Zubin Mehta, Lorin Maazel, Roger Norrington, Leonidas Kavakos, vagy Emmanuel Ax. 2007-2011-ig a spanyol Quiroga vonósnégyes tagja volt. Hazatérését követően 2012-ben a Magyar Állami Operaház brácsa szólamvezetője, majd 2018-tól a Nemzeti Filharmonikusok tagja és a Szigeti vonósnégyes brácsása,  ebben az együttesben gyakorolja a kamarazenélés legmagasabb szintű és legösszetettebb formáját koncertek és kurzusok formájában itthon és külföldön egyaránt. Zenei személyiségére, tanárai mellett legnagyobb hatással Rainer Schmidt (Hagen Quartett), Hatto Beyerle (Alban Berg Quartett), Keller András és Takács-Nagy Gábor voltak és vannak. A Debreceni Egyetem brácsatanára, és a Zeneakadémia kamarazene tanszékének oktatója.

Kántor Balázs

GORDONKA | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Zeneakadémiai tanulmányait Mező László (Bartók Vonósnégyes) osztályában folytatta, 1996-ban a Popper Gordonkaverseny megnyerésével harmadévesen elnyerte a diplomáját. 2001-ben egy szemeszter posztgraduális képzésre járt Saarbrücken-be Gustav Rivinius-hoz. Zeneakadémista évei alatt elnyerte a Magyar Állami Operaház cselló szólamvezetői állását, 2009-ben szólócsellistának nevezték ki. 2015 februárjától a Nemzeti Filharmonikus Zenekar cselló szólamvezetője. Szólistaként többször lépett fel a Miskolci és a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral,
valamint a Budapesti Filharmoniai Társaság Zenekarával. Szólistaként és kamarazenészként eddigi zenei pályafutása alatt 14 lemezen játszik. Tagja számos meghatározó kortárszenei műhelynek. Nagy figyelmet szentel a jazz
zenének, tudását aktívan, koncertek alkalmával előadóként bővíti. Több alkalommal lépett fel Szabó Dániel jazz zongorista Quintetjével. 2011-ben részt vett az együttes amerikai turnéján, melynek legfontosabb koncertje New York Jazz Gallery-ben volt Chris Potterrel közösen. Sokoldalú  muzsikus, aki tudása legjavát adva mindig magas színvonalon járul a koncertek minőségéhez.

Seres Dóra

FUVOLA | 2024. Július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024

A kurzus betelt, aktív jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni.

Ismertető

Seres Dóra Magyarországon született, tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Kovács Lóránt professzornál és a müncheni Hochschule für Musik und Theaterben Adorján András professzornál végezte, majd 2005-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián doktorált. Számos mesterkurzuson vett részt Emmanuel Pahud, Auréle Nicolet, William Bennett és Paula Robison tanítványaként.
Megannyi díjat nyert nemzetközi fuvolaversenyeken, mint például első díjat és különdíjakat a "Prágai Tavasz"; Nemzetközi Fuvolaversenyen (2001), második díjat a Nemzetközi Fuvolaversenyen Kobe-ban, Japánban (2001), második díjat a Nemzetközi Fuvolaversenyen Markneukirchenben, Németországban (2002) és második díjat a "Schubert és Modern"; kamarazenei versenyen fuvola-zongora kategóriában Mali Emesével Grazban, Ausztriában. (2003 - első díjat nem adtak ki). 2003 szeptemberében a budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen is 1. díjat nyert.
Sikereinek köszönhetően meghívást kapott a 2002-es Prágai Tavaszi Fesztiválra a Rudolfinum Dvořák termébe, ahol a Prágai Filharmonikusokkal C. Ph. E. Bach d-moll fuvolaversenyét és Ilja Hurnik Concertóját adta elő. A koncertet a BBC London közvetítette. 2003-ban első japán turnéjára indult a Tokyo Ensemble Orchestra-val, akikkel Tokióban (Bunka Kaikan Hall), a Yamanami Nemzetközi Zenei Fesztiválon, az Obuse Nemzetközi Zenei Fesztiválon és Saitamában lépett színpadra. A következő években számos koncertet adott, többek között a londoni Kensington Palace-ban, a londoni, bukaresti, római, párizsi, helsinki, stuttgarti Magyar Kulturális Központokban, a BBC Londonban, valamint a bécsi "Gesellschaft für Musik und Theater"-ben, Mauritiuson és Budapesten. C. Ph. E. Bach d-moll fuvolaversenyét a Bécsi Kamarazenekarral adta elő a bécsi Konzerthausban.
Magyarországon még népszerűbbé vált 2003-ban, amikor megnyerte a Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyt, valamint a Szervánszky fuvolaverseny legjobb előadásáért járó különdíjat. 2003-ban megnyerte a Young Concert Artists Management Company lipcsei meghallgatását, majd a New York-i döntőt, ami 3 éves szerződést eredményezett a céggel. Bemutatkozó koncertjei 2006-ban a New York-i Carnegie Hallban és a washingtoni Kennedy Centerben voltak, ahol a Washington Post és a New York Sun egyedülálló kritikákat kapott. A New York-i Lincoln Centerben a St. Luke Orchestrával való debütálása 2007 áprilisában nagy elismerést váltott ki a New York Times-ban. Steven Beck zongoraművésszel turnézott az Egyesült Államokban, és számos rangos koncertteremben adott szólóestet.
A Nemzetközi Marlboro Zenei Fesztivál meghívta őt, hogy részt vegyen egyedülálló rendezvényükön 2005 július-augusztusában a Vermont állambeli Marlboróban (USA). 2005-ben a Gramofon zenei magazin "Az év legjobb magyar zenészének"; választotta, és megkapta a "Magyar Klasszikus Zenei Díjat";. 2008-ban elnyerte a Junior Prima Díjat Magyarországon. Többször fellépett szólistaként a Dán Nemzeti Kamarazenekarral Fischer Ádám vezényletével; 2010 márciusában a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Művészetek Palotájában Nielsen Fuvolaversenyét adta elő.
Kamarazenészként a Carion fafúvós kvintett tagja. A Dán Rádió Zenei Versenyén 2004-ben elért sikere óta a Carion nemzetközi zenei karriert indított el. Kiemelkedő fellépéseik közé tartozik a Rheingau Fesztivál, Kissingen Sommer Festival, Usedomer Festival, Münster H1 Master Series, Dubai Master Series, Al Bustan Festival, Helsinki Festival, Roskilde Festival, Luisiana Concert Series, stb. Az egyik legnagyobb sikerük 2018 márciusában volt, amikor Zürichben léptek fel a Tonhalle Maag koncertteremben. A londoni BBC Proms is meghívta őket, hogy 2022 augusztusában a Royal Albert Hallban játsszanak.

A Carion számos kamarazenei versenyen nyert díjat, köztük 2004-ben a Dán Nemzeti Rádió Kamarazenei Versenyén. Torinóban 2006-ban első helyezést értek el a Marco Fiorino Nemzetközi Kamarazenei Versenyen, 2011-ben bronzérmet az Osakai Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon. A világ 10 legjobb kamarazenei együttesének egyikeként kiválasztották őket az első "Classical Next" Nemzetközi Fesztiválon való fellépésre Münchenben. Bemutatkozásuk olyan sikeres volt, hogy kétszer játszottak a Bajor Rádió és Televízió (Bayerischer Rundfunk) műsorában is.
Az együttesnek különleges zenei előadásmódja van, mindent kívülről játszanak, saját koreográfiával a színpadon. Első CD-jük 2013 áprilisában jelent meg a Dacapo kiadónál, melyet több másik követett nagy sikerrel.
A szóló- és kamarazenei fellépések mellett Dóra aktív zenekari muzsikus is. A koppenhágai Dán Nemzeti Kamarazenekar vezető fuvolistája volt 2006-2015 között. 2015-től a zenekar neve Dán Kamarazenekarra változott, amelynek továbbra is szólófuvolistája. Ugyanezt a pozíciót töltötte be a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában is 2002-2006 között. A Helsingborgi Szimfonikus Zenekar szólófuvolistája volt 2020 augusztusa és decembere között, majd 2021 első félévében a Malmöi Opera társfuvolistája. Számos rangos zenekarban játszott meghívott szólófuvolistaként, például a Londoni Filharmonikus Zenekarban, a kölni WDR Szimfonikus Zenekarban és a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarában, továbbá a Zürichi Filharmóniában a Traviata szólófuvolistájaként.
Első szóló CD-je 2004-ben jelent meg a Hungaroton kiadónál. A "Flautissimo"; cím a bemutatott zene
széles palettáját jellemzi: Mouquet, Liebermann, Feld szonátáit, Francaix virtuóz Divertimentóját, Jean-Michel Damase Rapszódiáját és Dohnányi lírai Áriáját játssza. Kamarapartnere Mali Emese volt. A második CD 2012 decemberében jelent meg a Dán Nemzeti Kamarazenekarral és a Hungarotonnal közösen, mely Paganini 24 hegedűre írt capriccióját tartalmazza saját feldolgozásban. A CD nagyszerű kritikákat kapott Németországban a Der Spiegelben, a Clarinoban és a Deutschland Kultur Radioban. Seres Dóra 2021 augusztusában kezdett el tanítani a koppenhágai Dán Királyi Zeneakadémián. Jelenleg öt fuvola tanítványa van az osztályában.

Szatmári Zsolt

KLARINÉT | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

1991-ben végzett Kovács Béla növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1991-ben került a Magyar Állami Operaház zenekarába, mint ösztöndíjas I. klarinétos. 1992-től 2000-ig a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetője. 1993-tól a Zeneakadémia tanára. 2000-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezetője, majd szólistája. Országos és nemzetközi versenyek nyertese. 2002-ben „Az Év Művésze”-díj kitüntetettje.

ifj. Duffek Mihály

FAGOTT | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

A Debrecenben született művész 1995-ben kezdett fagottozni a Simonffy Emil Zeneiskolában Tóth József irányításával. 1999-2003-ig a Zeneművészeti Kar jogelőd intézményének előkészítős hallgatója, továbbra is Tóth József tanítványaként. 2003-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol tanára Lakatos György mellett 2006-tól Keszler György is. 2008-ban diplomázott, ugyanebben az évben tett sikeres felvételit a Zeneakadémia Doktoriskolájába és az Universität für Musik und darstellende Kunst Wien intézménybe, ahol tanára Richard Galler volt. Számos hazai és nemzetközi versenyen nyert első díjat és különdíjat, legutóbb Chieri-ben (Olaszország) lett harmadik. Szólistaként játszott a Szatmárnémeti „Dinu Lipatti” Szimfonikus Zenekarral a düsseldorfi Tonhalléban és Szatmárnémetiben. Szólóestek fellépője Spanyolországban, Németországban, az USA-ban és Magyarországon egyaránt. 2009-től a Budapesti Fesztiválzenekar kisegítő fagottosa, a zenekar által rendezett 2009-es Végh Sándor verseny egyik győztese, melynek következményeképpen a 2010-11-es évadban a zenekar szólistájaként kap fellépési lehetőséget.

A Magyar Fagottos Társaság 2001-ben az ifj. Hara László díjjal tüntette ki.

Puskás Levente

SZAXOFON | 2024. Július 14-18.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Klarinét- és szaxofonművész, 1998-ban szerzett klarinétművészi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd 2001-2004 között a párizsi Conservatoire-on folytatott tanulmányokat, 2006-ban a Conservatoire National de Musique et de Dance de Montreuil főiskolán szerzett szaxofontanári diplomát. Nemzetközi versenyek díjazottja szólistaként és kamaraművészként egyaránt. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, valamint a budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola szaxofontanára, a Budapest Saxophone Quartet altszaxofonosa. 2014-ben szerzett doktori címet a besztercebányai Művészeti Akadémián. Oktatói tevékenységét 2008-ban és 2010-ben Artisjus tanári díjjal jutalmazták.

Kiss József (Németország)

OBOA | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

KISS JÓZSEF oboaművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett Pongrácz Péter növendékeként, 1986-ban, s immár több mint két évtizede az intézmény tanára. "Bronz Medaille"-t nyert az 1984-es Touloni Nemzetközi Oboaversenyen, Nagydíjat a Magyar Rádió Országos Fafúvósversenyén. Csaknem tíz évig volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első oboistája, 1992-től 2009-ig pedig a Nemzeti Filharmonikusoknál töltötte be ugyanezt a posztot. 1998-ban és 2001-ben a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban az „Év Művésze".

1997 óta a tokiói Musashino Akademia Musicae vendégprofesszora. Tagja volt a Budapesti Fúvósegyüttesnek és az Új Budapesti Fúvósötösnek. 2005-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen docense, jelenleg a Hochschule für Musik Detmold professzora. Több szóló és kamarazenei felvételt készített a Naxos és a Hungaroton számára. Rendszeresen fellép a Camerata Salzburggal.

Káip Róbert

HARSONA | 2024. Július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte felsőfokú zenei tanulmányait, ahol 2000-ben szerzett okleveles harsonaművész-, tanár diplomát. Zenekari művészként a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja 1. harsonásként 1997. óta. Emellett 2008. szeptemberétől a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója, főiskolai adjunktusként. 1998- 2003-ig az Ewald rézfúvós kvintett tagja, mely együttessel több nemzetközi verseny díjazottja. 1998: Narbonne, Franciaország, 1999: Moers, München, Passau, 2000: Bréma, Jeju- Dél Korea, 2001: Athens, Egyesült Államok, Passau, München.

Díjai: Liszt Ferenc-díj 2002. Artisjus-díj 2000, 2008. Magyar Rádió Nívódíj 2003.

2005-től a Corpus Harsonakvartett tagja. Zenekari és kamarazenészként lemezfelvételeken, több száz rádiófelvételen vett részt. 1999-ben a Balog-Zilcz Harsonaalapítvány által rendezett harsona-versenyen I. díjat nyert. Később, 2004-ben ugyanezen a versenyen zsűritagnak kérték fel. Az angol Michael Rath harsonaépítő mester által támogatott, mesterhangszereinek magyarországi megismertetésére felkért harsonaművész. Kurzusokat tart, koncerteken lép fel Angliában a Rath manufaktúra felkérésére.

A Bartók Rádió Arckép című műsorában 2021. június 4-én vele készített interjú meghallgatható itt.

Horváth Bence

TROMBITA | 2024. Július 11-15.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető
Felsőfokú zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. Posztgraduális képzés keretében két évig a németországi Karlsruhe-i Főiskolán folytatott tanulmányokat Prof. Reinhold Friedrich növendékeként. Doktori fokozatot 2006-ban szerzett. Tanulmányai alatt több hazai és külföldi versenyen ért el helyezést. 1999 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólótrombitása. Többször is elnyerte a Fischer Annie előadóművészi ösztöndíjat és az Artisjus díját is. 2009-ben a Fesztiválzenekar Végh Sándor-versenyének egyik győztese. 2008 óta a DE Zeneművészeti Kar docense.

Wim Van Hasselt (Belgium)

TROMBITA | 2024. Július 11-15.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Wim Van Hasselt is a Belgian musician based in Switzerland. He has been invited to perform as a soloist with the Amsterdam Sinfonietta, the Sophia Philharmonic, and the Budapest Festival Orchestra, among others, appearing at the Concertgebouw Amsterdam, the Beethovenhalle Bonn, the Konzerthaus Berlin, and the Tokyo Opera City Hall.
For many years, he was a member of the trumpet section of the Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam. He previously held the same position with the Radio Symphony Orchestra Berlin and had orchestral internships at the Deutsche Oper Berlin and the State Opera Stuttgart. As a guest, he performed with the Berlin Philharmonic, the Bavarian Radio Symphony Orchestra, and the Lucerne Festival Orchestra.
Wim is an award-winning artist and is described as “an exceptionally fine player with all the equipment in his armoury to delight, surprise and challenge the listener at every turn.” (Gramophone) He was recently awarded the prestigious “Edison Classic Award 2021” for “Imaginary Mirror” (Channel Classic Records), the debut album of his duo ART'uur. His recordings are characterized by versatility, and inquisitiveness and are notable for connecting tradition and modernity, including commissions of new compositions by Wim Henderickx, Florian Magnus Maier, Daniel Wohl, Anthony Plog, Jacob TV, Nicole Lizée, and Markus Stockhausen, among others.
As a professor of trumpet at the University of Music Freiburg, the Norwegian Academy of Music Oslo, and a coach at the European Union Youth Orchestra, he enthusiastically transmits his passion for music to the next generation.

Wim Van Hasselt is a Yamaha Artist.

www.wimvanhasselt.com

Kovalcsik András

KÜRT | 2024. Július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024
Információk

Diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában, doktori fokozatát 2014-ben a Besztercebányai Zeneművészeti Egyetemen szerezte. Alapító tagja az Óbudai Danubia Zenekarnak, valamint az Ewald Rézfúvós Kvintettnek. 1998-tól 2017-ig a Magyar Állami Operaház tagja, 1998-tól az Intermoduláció Kamaraegyüttes, 2005-től az UMZE tagja. 2008-tól a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar kürttanára. Jelenleg a rézfúvós-ütős tanszék vezetője, egyetemi docens. 2018 szeptemberében tanítványaival megalapította a Debreceni Kürtegyüttest. 2003-tól rendszeresen tart kurzusokat belföldön és külföldön egyaránt, valamint zsűritagja, elnöke az országos rézfúvós zenei találkozóknak, versenyeknek.

Számos díjat nyert az Ewald Rézfúvós Kvintett tagjaként: 1998. – Narbonne: I. díj, különdíj 1999. – Moers: III. díj, 1999./ 2001. – München: II. díj / I. díj, – Passau: II. díj, 2000. – Bréma: I. díj, – Dél-Korea, Jeju: I. díj, különdíj, 2001. – USA, Athens: II. díj, – München: I. díj, 2000., 2003., 2005. – Artisjus Díj, 2002. – Liszt Ferenc Díj, 2005. – Gramofon Díj, 2008. – Príma Junior díj.

Lemezek, felvételek (válogatás): 1999. – Westdeutsche Rundfunk, 2001. – “Chamber Music” (Grammy Records), 2003. – Mitteldeutsche Rundfunk, – Bayerische Rundfunk, – “Popular Music” (Allegro Thaler), 2005. – Bellon Rézfúvós Kvintettek (Hungaroton), 2006. – Ramsöe Kvartettek (Hungaroton), 2007. – Pezel & Reiche: Toronyszonáták (Hungaroton), 2008. – J. H. Schein: Chamber Music for Brass (Hungaroton), 2009. – “Popular Music 2.” (Ewald Brass).

Különböző együttesek tagjaként fellépett a világ számos országában: USA (Carnegie Hall), Franciaország (Louvre), Anglia (Wallace Collection), Ausztria (Mozart Akademie), Oroszország (Filharmónia), Skócia, Spanyolország, Benelux Államok, Svájc, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Németország, Svédország, Olaszország, Kína, Dél-Korea, Tajvan, Japán, Marokkó, stb.

Giovanni Bertolazzi

ZONGORA | 2024. július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

2021-ben Giovanni Bertolazzi második helyezett lett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen, ahol további öt különdíjat is nyert.

Alapfokú diplomáját a velencei Benedetto Marcello Konzervatóriumban szerezte meg, Epifanio Comis növendékeként folytatja zongoratanulmányait a cataniai Vincenzo Bellini Állami Zenei Intézetnél, ahol mesterfokú diplomáját is megszerezte kiemelt dicsérettel.

Tanulmányai alatt számos mesterkurzuson is részt vett, melyeket olyan kiváló zongoraművészek és zenepedagógusok tartottak, mint Lily Dorfman, Joaquín Achúcarro, Matti Raekallio, Boris Berezovsky, Stephen Kovacevich and Jean-Efflam Bavouzet.

Több mint 40 díj nyertese, elnyerte többek között az ochsenhauseni Siegfried Weishaupt Zongoraverseny első díját (2017), a nápolyi Sigismund Thalberg Nemzetközi Zongoraverseny első díját (2018), valamint a bolzanói Ferruccio Busoni Nemzetközi Zongoraverseny negyedik díját (2019). 2019 júniusában elnyerte a milánói Zongoravirtuózok Alkan Díját.

2020 januárja óta Giovannit a „Musica con le Ali” Kulturális Társaság támogatja.

2022 júliusában a Verbier Fesztiválon elnyerte a fesztivál akadémiájától a Tabor Alapítvány Díját (Svájc).

Számos neves helyszínen fellépett, többek között a sacile-i Fazioli Koncertteremben, a firenzei Pitti-palotában, a palermói Politeama Garibaldi Színházban, a cataniai Bellini Színházban, a Milánói Konzervatórium Verdi termében, a római Quirinalepalotában, a budapesti Zeneakadémián és a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban, az ochsenhauseni Landesmusikakademie-ben, a tallinni Kadrioru Művészeti Múzeumban, a londoni Steinway Zongorateremben, valamint az Eglise de Verbier-ben.

Olyan rangos zenei intézmények és rendezvények vendége volt már, mint a veronai Filharmonikus Akadémia, a padovai és a firenzei Amici della Musica, a Bolognai Fesztivál, a máltai Victoria Nemzetközi Művészeti Fesztivál, a tallinni Alion Balti Zenei Fesztivál, a Verbier Fesztivál, a debreceni Kocsis Zoltán Fesztivál és a budapesti Cziffra Fesztivál, ahol meghívást kapott egy Beethovennek és Lisztnek szentelt műsor felvételére a Bartók Rádió számára.

Pályafutásának fontosabb közreműködései közül kiemelendő a szereplése a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral (Vajda Gergely vezényletével), a Teatro La Fenice Zenekarral (Maurizio Dini Ciacci vezényletével), valamint a Szicíliai Szimfonikus Zenekarral (Daniel Smith vezényletével).

Első nyilvános bemutatója alkalmával koncertet adott a világ leghosszabb koncertzongoráján, a Borgato Grand-Prix 333-on (3,33 m hosszú).

2022 áprilisában a Borgato Gyűjtemény gondozásában vadonatúj CD-je jelent meg, melyet teljes egészében Lisztnek szentelt. Ez a lemez, melyet egy Borgato Grand-Prix 333-mas koncertzongorával rögzítettek, elnyerte a "Szuperszónikus Pizzicato Díj"-at, amely a luxemburgi Pizzicato magazin elismerése. Az albumot az olasz Rivista MUSICA „5 Stars” díjjal jutalmazta, és jelölték a 2023-as ICMA (International Classical Music Awards) díjra.

Duffek Mihály

ZONGORA | 2024. július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

A Nyári Akadémia alapító igazgatója. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte Zempléni Kornél zongoraművész osztályában. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar korábbi dékánja, a Zongora Tanszék vezetője. A hazai és a nemzetközi hangversenyélet szereplője szólistaként, kamaraművészként, kóruskísérőként. Rendszeresen oktat külföldi hallgatókat, mesterkurzusokat tart itthon és külföldön. Hazai és nemzetközi zongoraversenyek zsűritagja. 2008-ban Csokonai díjjal, 2017-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 2018-ban pedig elnyerte a Debrecen Díszpolgára címet.

Balog József

ZONGORA | 2024. július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024

A kurzus betelt, aktív jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni.

Ismertető

Balog József Liszt, Lajtha és Artisjus-díjas zongoraművész generációjának egyik legtehetségesebb tagja. A kivételes kvalitású előadóművész egy olyan nemzetközileg is elismert magyar zongorista-tradíció örököse, mely alapjait Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő és Bartók Béla fektették le. Briliáns technikájával és érzékeny, mély zeneiségével egyaránt
kivívta a kritikusok elismerését és a közönség lelkesedését.
Balog József több mint 1000 koncertet adott szólistaként és kamarazenészként a világ 3 kontinensének több, mint 25 országában. Olyan híres koncerttermek fellépője volt, mint az amszterdami Concertgebouw, a new york-i Koch Theater, a vancouveri Chan Centre, a szentpétervári Filharmónia, a lodzi Arthur Rubinstein Filharmónia, az aarhusi Musikhuset, a wroclavi Nemzeti Zenei Fórum, az utrechti Vredenburg Muziekcentrum, a londoni Kensington Palace, a bécsi Konzerthaus, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, a brüsszeli Théâtre Royal de la Monnaie, a châteauroux-i Equinoxe, az izmiri Operaház, az Antonini kastély, az isztambuli CRR Concert Hall, az ankarai TRT Radio Hall és CSO
Konser Salonu, valamint a kijevi Filharmónia. Nagy sikerrel szerepelt többek között a Nemzetközi Művészeti Fesztiválon Shanghaiban, a Bellagio Fesztiválon, a mallorcai Chopin Fesztiválon, a Tiszadobi Zongorafesztiválon, a Lisztomanias fesztiválon Franciaországban, a roskilde-i Schubertiade fesztiválon, a Lago Maggiore Fesztiválon, a Szarajevói Téli Fesztiválon, a soproni és az ankarai Liszt-Fesztiválon, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a
zutpheni Beethoven Fesztiválon, a Tansman Fesztiválon, valamint több alkalommal a Fesztiválakadémián és a martonvásári Beethoven esteken.
Számos felvételt készített Magyarország és Európa több országának televízió- és rádióállomásai számára; többek között 2005-ben a holland televízió felkérésére Liszt Ferenc h-moll szonátájából. Magyarország vezető zenekarai mellett több nagyszerű külföldi zenekarral lépett fel: Aarhusi Szimfonikus Zenekar, Baltic Sea Philharmonic, Jeruzsálemi Kamarazenekar, Presidential Symphony Orchestra, Ukrán Nemzeti Filharmonikus és Rádió
Zenekar, Pori Sinfonietta, UANL Symphony Orchestra, Horvát Rádió és Televízió Zenekara, valamint a Moráviai Filharmonikus Zenekar; olyan kiváló karmesterek irányításával, mint Gilbert Varga, David Nimrod Pfeffer, Kristjän Järvi, Gabriel Bebeselea, Kocsis Zoltán, Vashegyi György, Jesús Medina, Anton Shaburov, Vitaly Protasov, Vajda Gergely, Félix Carrasco, Hollerung Gábor, Gerard Korsten, Kocsár Balázs, Yeruham Scharovsky, Hamar Zsolt, Volodymyr Sheiko, Kovács János, Keller András, Győriványi Ráth György, Antal Mátyás, Hámori Máté, Vass András, Medveczky Ádám és Bogányi Tibor.
Első, Hungaricum című szólólemeze egyedüli CD-ként 2005-ben elnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Hanglemez-Nagydíjat, Transcendental Etudes c. lemeze pedig 2015 júniusában a hónap felvétele lett az egyik legnagyobb presztizsű klasszikus zenei website-on, az allmusic.com-on. Gershwin albuma számos hazai és nemzetközi szaklapban nagy sikert
aratott, French Collection c. lemeze 2021-ben bekerült a világ 35 legjobb szóló felvétele közé. Lemezre vette Lajtha László, Kodály Zoltán, Wolf Péter, Selmeczi György és Szabó Csaba összes zongoraművét, valamint Bartók Béla összes hegedűre és zongorára írott művét.
A standard zongorista repertoár mellett szívesen játszik kevésbé ismert remekműveket, kortárs zenét és jazz inspirálta klasszikus zenét, nevéhez fűződik megannyi kortárs zenei mű bemutatása is. Zongoraművészi tevékenysége mellett a világ számos nagynevű intézményében tart mesterkurzusokat.

Fontosabb versenyeredmények és díjak listája:
1997 Földes Andor Zongoraverseny – II.díj
1999 Országos Chopin Zongoraverseny (Szeged) – II.díj
1999 Országos Chopin Zongoraverseny (Budapest) – I.díj, különdíj
1999 Országos Chopin Zongoraverseny (Debrecen) – I.díj, különdíj
2000 Bartók-Liszt Nemzetközi Zongoraverseny (Budapest) – I. díj, különdíjak
2000 Weiner Leó Kamarazene-verseny – I. díj, különdíj
2002 Tansman Nemzetközi Zenei Verseny (Lodz) – Nagydíj, különdíj
2004 Brahms Nemzetközi Zenei Verseny (Pörtschach) – II. díj,
2005 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny (Utrecht) – „Sajtó díj” a legjobb h-moll Szonáta tolmácsolásáért
2005 Liszt Hanglemez Nagydíj – a „Hungaricum” c. szóló lemezért
2007 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny (Pécs) – I. díj
2008 Carlo Soliva Nemzetközi Zongoraverseny (Casale Monferrato) – II. díj
2015 Liszt Hanglemez Nagydíj – dícsérő Oklevél és a Hónap Felvétele-díj az allmusic.com-on a „Transzcendens Etüdök” felvételért.
2018 Liszt-díj
2019 Lajtha-díj
2022 Artisjus-díj

Fekete Barnabás

Németország - ÜTŐHANGSZER | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető
Fekete Barnabás zenekari zenész, tanár, szólista és kamarazenész ütőhangszeres tanulmányait a Debreceni Egyetemen végezte, ezután a weimari Hochschule für Musik Franz Liszt főiskolán végezte kitüntetéssel a “Konzertexamen” fokozatot. Németországban zenekari akadémiát végzett (Duale Orchesterakademie Thüringen), majd 2022-ben időleges szóló-ütőhangszerművész pozíciót nyert a Jenaer Philharmonie próbajátékán, melyet jelenleg is betölt. Emellett tanít és komponál, vibrafondarabjai a 2024-es Országos Ütőhangszeres Találkozó- és Verseny repertoárjában is felbukkantak. A kamarazene terén együttműködött többek között Alexei Gerassimezzel és állandó kamarapartnerként Alejandro Coello Calvo-val.

Szabó István

ÜTŐHANGSZER | 2024. Július 12-16.

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

1984-2003 között a Debreceni Filharmonikus Zenekar tagja volt. 1993-tól a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tanít. 2005-től 2018-ig a Rézfúvós és Ütőhangszeres Tanszék vezetője. 2007-től tanít a besztercebányai Jana Levoslava Bella Konzervatóriumban és a Zeneakadémián. Nemzetközi zsűrik tagja, növendékei országos és nemzetközi versenyek nyertesei és helyezettjei. Doktori (DLA) minősítését 2011-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Bátori Éva

ÉNEK | 2024. Július 8-12.

Mesterkurzusok, 2024

A kurzus betelt, aktív jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni.

Ismertető

Bátori Éva – Érdemes és Kiváló művész kitüntetés birtokosa, Makón születet, diplomáját a Budapesti Zeneakadémián szerezte majd a Bécsi Staatsoper Studiójában fejezték be képzését. Innen Németországba kerülve a Fiordiligitől az Aidáig, Kölntől Párizsig jutva, majd Toscaként debütálva az USA.ban, valamint nagy sikerrel énekelt többek között a New York-i Awery Fischer Hallban is . Vagy egy tucatszor járt Japánban és Kínában. Külföldön töltött évei alatt olyan művészekkel dolgozott, mint A. Kraussal, P. Konwitsnyel, vagy C. Abbado Hazatérve pedig Marton Éva, Vidnyánszky Attilla és Kocsis Zoltán partnereként jeleskedhetett. Jelenleg R. Strauss és a kuriózum operák, mint Sostakovits Ladyje vagy Reimann Goneriljeként tartják számon.
Énekpedagógiai munkássága elismert. Számos mesterkurzust tartott itthon és külföldön. Tíz évet tanított a Budapesti Színház- és Filmművészeti egyetemen énekmesterként, négy évet a Szegedi Tudomány Egyetemen (BBMK), öt évet Bécsben docensként, 2013-től a Magyar Állami Operaház kinevezett énekmestere. Jelenleg a Debreceni Tudomány Egyetem Zeneművészeti Karának ének tanszékvezetője, a Semmelweis egyetem Hang-, beszéd-, és nyelésterápiai Tanszék óraadó tanára a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős doktorandusza.
2015-től az YMSA keretén belül megalakult Petrovics Énekversenyt alapítója

KIEGÉSZÍTŐ MESTERKURZUSOK

Dezső Virág (Hollandia)

A mozdulat zeneisége | 2024. július

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Jelenleg Hollandiában élő aktív előadóművész ötvözi a modern mime, tánc, instant kompozíció és zene világát. Az amszterdami zeneakadémia tanára, a nagy múltú Moving Academy for Performing Arts - MAPA Amsterdam - művészeti vezetője. Mindemellett zeneszínházi produkciókat alkot gyermekek számára, melyek sajátos, absztrakt módon ötvözik a klasszikus zene, mozdulat és teatralitás világát. „A mozdulat zeneisége – színpadi mozgás” – előadói tréning oktatója, amely az amszterdami zeneakadémia kedvelt tantárgya. Segítségével tanítványai eredményesen fejlesztik színpadi megjelenésüket, mozgással segítve a klasszikus zene előadását. A kurzus minden egyéni mesterkurzuson résztvevő hallgató számára nyitott és szabadon látogatható. www.musicalityofmovement.com

Stachó László

GYAKORLÁSMÓDSZERTAN – A ZENEI FIGYELEM TELJES TRÉNINGJE | 2024. július | 2024. Július

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

A Gyakorlásmódszertan kurzus teljes – és élvezetes – zenei figyelmi tréninget foglal magába. Az egyéni tréning alkalmával gyakorolt figyelemirányítási készségek képessé tesznek arra, hogy a zenei folyamatban otthonosan és kényelmesen tájékozódjunk, és minden pillanatban koncentráltan és mélyen át tudjuk érezni a zene tartalmát valamennyi hangszeren, sőt az éneklésben is. A tréning önfeledt, ám egyben tudatos zenélést alapoz meg. Eredményeképpen jelentősen és tartósan javul a lüktetés- és ritmusérzék, a zenei átélés és a kifejezőkészség intenzitása, s képessé válunk a gyors zenei figyelmi váltásokra. A módszertan alkalmazása rendkívül hatékonyan tesz képessé a technikai kihívások legyőzésére is, és a tanulás folyamatában napok, hónapok, évek feszített munkájától kíméli meg tanárt és tanítványát, a hagyományos gyakorlási módszereknél összehasonlíthatatlanul jobb eredményeket elérve.

Stachó László pszichológus és zenetudós, zongoraművészként pedig három kontinensen lép fel. Az elmúlt két évtized során kamarazenét, 20. századi előadóművészet-történetet és zenei analízist tanított, emellett zenepszichológiát és az általa kifejlesztett Gyakorlásmódszertant a budapesti Zeneakadémia és a Szegedi
Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatójaként. Hazai és külföldi zenész-továbbképzések vezetője 2014 óta. Kamarazene-mesterkurzusait, valamint saját figyelmi tréningjét, a Gyakorlásmódszertant 17 ország legrangosabb zeneakadémiáin és fesztiváljain tartja, többek között rendszeresen Róma, Madrid, Bern és Jeruzsálem
zeneakadémiáin. Zongoristaként kamarazenei koncertek közreműködője, és szólóesteket is ad Magyarországon, Európa és Ázsia számos országában, az Egyesült Államokban és Izraelben.

JELENTKEZZ MOST
MESTERKURZUSOKRA ÉS A VILÁGZENEKARBA!

Korhatár: 16 éves kortól.
Jelentkezhetnek fiatal zeneművészek, zeneművészeti egyetemek, karok és intézetek hallgatói, szakközépiskolák növendékei.
Jelentkezési határidő: 2024. május 31.
Értesítés a jelentkezés elfogadásáról: 2024. június 15.

JELENTKEZÉSI LAP

A mesterkurzusokon közreműködő zongoraművészek

Boda Balázs

Hegedű

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető
Zongoraművész,- tanár diplomáját a Zeneművészeti Karon szerezte, ahol 2003- tól korrepetició és zongora kötelező tárgyak tanára. Emellett a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában is folytatott zongorakísérői tevékenységet 2004- 2009-ig. Tanulmányai alatt az Országos Főiskolai Chopin Zongoraverseny III. díját nyerte el 1999-ben. Diplomájának megszerzése után további tanulmányokat folytatott Grazban 2001-02. Szólistaként és zongorakísérőként gyakran szerepel a város és a környék hangversenypódiumain.

Böszörményi Judit

Oboa

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Felsőfokú zenei tanulmányait Debrecenben végezte, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen zongorakísérő, korrepetitor tanár végzettséget szerzett. A Zeneművészeti Karon 1984. óta tevékenykedik elsősorban zongorakísérőként, emellett zongora kötelező tárgy tanára is. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában 1986-89 között, majd 2002. óta korrepetitori tevékenységet folytat. Zongorakísérőként hazai és nemzetközi versenyek, fesztiválok, intenzív mesterkurzusok, rádiós zenei versenyek résztvevője. Közreműködője volt kortárs szerzők műveiből készített CD felvételen, valamint több hangversenyen a Magyar Rádióban.

Kozma Dávid

Ének, mélyhegedű

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Zongoraművész-tanári diplomáját 2016-ban szerezte meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, tanára Grünwald Béla volt. A 2020/21-es tanévben a Norvég Zeneakadémián folytatott tanulmányokat opera-korrepetitor szakon Boris Schafer osztályában. 2018-tól a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának korrepetitora, 2014 és 2020 között a debreceni és a nyíregyházi zeneművészeti szakgimnáziumokban látott el zongoratanári és korrepetitori feladatokat. 2014 és 2020 között a Csokonai Színház korrepetitora volt. Több országos és nemzetközi verseny helyezettje és különdíjasa. Kamarakoncertek, dalestek rendszeres közreműködője, illetve zenekari zenészként Európa több országában lépett már színpadra (a Kodály Filharmonikusokkal és az Oslói Operaház Zenekarával).

Mogyorósi Éva

Fuvola, kürt

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Zongoraművész,- tanár diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte. Szóló-, és kamaramuzsikusként egyaránt rendszeresen fellép. Országos és nemzetközi versenyek zongorakísérője. Szólistaként és korrepetitorként is több díj nyertese. A Magyar Rádió Márványtermében több hangversenyen működött közre. Szakközépiskolai tanár és korrepetítor volt Debrecenben és Nyíregyházán. 2010-ben Artisjus díjat kapott.

Richter Edit

Klarinét, fagott, harsona

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Felsőfokú zenei tanulmányait Debrecenben végezte, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen zongorakísérő, korrepetitor tanár végzettséget szerzett. Oktatói tevékenységet a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Zeneművészeti Karon folytat korrepetitorként. Négy alkalommal az Országos Középiskolai Mélyrézfúvós Verseny legjobb zongorakísérői különdíját kapta. A Balmazújvárosi Nemzetközi Trombitás Tábor korrepetitora. Rendszeres résztvevője a világi, orgonistaként az egyházi zenei életnek is, jótékonysági hangversenyek közreműködője, hangszeres-, és énekművészek kísérőjeként és zenekarok kisegítő tagjaként.

Sarkady Katalin

Hegedű, gordonka

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Felsőfokú tanulmányait Debrecenben végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanult Kocsis Zoltán növendékeként. 1980-ban került a Magyar Állami Operaházhoz korrepetítorként, valamint a Zeneakadémiára az ének, cselló és rézfúvós tanszakokhoz. 1987-től zenekari művészként tevékenykedett a Kobayashi Ken-Ichiro vezette Állami Hangversenyzenekarnál. 2001 óta a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar munkájában is részt vesz. Zenekari művészként megannyi jelentős CD-felvételen, turnén szerepelt, számos hazai és nemzetközi rendezvényen adott koncertet szóló- és kísérőprogramban. Különböző zenei kurzusokon dolgozott Svájcban, Finnországban, Ausztriában, Németországban, 10 éven keresztül a Bayreuth-i Zenei Fesztiválon, valamint több rangos hazai és nemzetközi rézfúvós versenyen is közreműködött.

Váradi Judit

Trombita, szaxofon

Mesterkurzusok, 2024
Ismertető

Felsőfokú tanulmányait Debrecenben végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, 2010-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) a Jyväskylä-i Egyetemen (Finnország). Országos és nemzetközi szakmai versenyek zongorakísérője, rendszeresen közreműködik kórusok kísérőjeként és a Debreceni Filharmonikus Zenekar hangversenyein. 2000 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar művészeti menedzsere.

JELENTKEZZ MOST
MESTERKURZUSOKRA ÉS A VILÁGZENEKARBA!

Korhatár: 16 éves kortól.
Jelentkezhetnek fiatal zeneművészek, zeneművészeti egyetemek, karok és intézetek hallgatói, szakközépiskolák növendékei.
Jelentkezési határidő: 2024. május 31.
Értesítés a jelentkezés elfogadásáról: 2024. június 15.

JELENTKEZÉSI LAP